Eliflue 132

 De Lunának sietnie kellett, hogy odaérjen. Egy egyszerű varázslattal máris ott volt néhány méterre a kaputól. Ahol egyébként hatalmas sor állt. Lunát ez mikor érdekelte? Nem az udvariasságáról volt híres.  Most is, nem törődve a kiabálásokkal, csak megy a sor elejére. Tudja, hogy a több száz lényből aligha kettő átjut. De azért mégis próbálkoznak. És nagyon dühösek, hiszen napok óta itt állnak a kapu előtt, és most meg valaki csakúgy beáll eléjük. Mindenféle szidalmakat kiabálnak, és néhányan dobálóznak is. Többnyire kövekkel, de van aki tud tűzgolyót is hajítani.

 Épp kikerült egy láng csóvát, amikor odaért az őrhöz.

 - Neve? – kérdezte az.

 - Luna Amae – felelte a lány.

 - Miért akarsz átjutni?

 - Csak engedj át!

 - Mi a célod? – ismételte meg a kérdést az őr.

 - Larer! Ha azt mondom, küldök majd egy kis meglepetést? – itt gonoszan vigyorgott.

 - Ne tedd ezt! Most nem törhetsz meg! - majd rövidesen hozzátette:

 - Na jó. Mehetsz. Tudom hogy jó vagy. Gyorsan, mielőtt még eltalál valaki a sorból.

 - Köszönöm! Viszlát! – mondta ezt Luna azzal az elbűvölő mosollyal, amivel mindig sikerült lekenyereznie a nagybátyját. Igen, a nagybátyját, mivel Luna családja őrizte a Kaput évszázadok óta.

 De ekkor még mielőtt sikerült volna belépnie a kapun, hirtelen hatalmas robbanás rázta meg a földet. Luna megfordult, és látta, hogy néhány hatalmas tűzdémon üldöz egy nőt, karjaiban egy gyerekkel.

 Ezek a lények nagyon nagyok és erősek! 8-10 méteresek, és teljesen tűzből vannak. Szinte semmi sem tud ártani nekik, csak a víz. Luna gyűlöli ezeket a démonokat. Csak egy sötét varázsló tudja megidézni őket.

  Luna természetesen harcolni akart, de a nő ebben megakadályozta. Látni lehetett, hogy a karjában egy alvó babát tart. Alig lehetett fél éves, de Luna sejtette, hogy azok a szörnyek a kicsit akarják.

 - Kérlek, vidd át a földre! – kérte a nő, amint odaért hozzá.

 - De... - kezdte volna Luna, de a következő pillanatban a baba már is a kezében volt, a nő pedig egyszerűen köddé vált. Most megmenekült ezzel az eltűnéssel, de már nincs sok ideje hátra.

 Eközben újabb démonok jelentek meg. Amint ezt látta, már épp indult volna harcolni, de a nagybátyja átlökte az átjárón.  

 Sajnos azt már nem tudta meg, hogy a nőt, és Larert ezek után megölték. Így a kapunak nem maradt több őre, és végleg nyitva maradt. Ettől fogva szabadon járhattak a világok közt. És ez nagyon nagy probléma, a mit sem sejtő emberekre nézve.

 - Most mégis mi a fenét csináljak egy babával? – kérdezte magától Luna. Gond nélkül megérkezett a Földre, és a kicsi sem ébredt fel. Szerencsére.

 - Én nem tartalak meg, de biztos van itt valami ház az ilyen árváknak! Nem hagylak csak úgy itt, hiszen nem vagyok gonosz! – itt gúnyosan felnevetett. Végül egy nagy sóhaj után elindult előre, hátha talál egy olyan házat árváknak. Vagy valakit, aki tudja merre találhat ilyet.

 Szerencsére az utcában pont volt egy árvaház. Luna lerakta a babát az ajtó elé, majd bekopogott. (mert a csengőt nem vette észre) Fedezékbe húzódott, és megvárta amíg a nevelő kijött, és bevitte a kicsit. Ezután már nyugodtabban elindult dél felé, hogy elkezdhesse földi életét.